Eid el Fitr - a ramadani böjt megtörésének ünnepe

Eid al fitr, a ramadán során tett jó cselekedetek jutalma
A böjt megtörésének ünnepe az iszlám világban meghatározó nap, ugyanis a ramadán végét jelenti. Ezen a napon nagy lakomákat rendeznek.
Az iszlám holdnaptár szerint akkor végződik a ramadán, amikor a Hold teljesen eltűnik. Amikor ez megtörténik, elkezdődik a böjt megtörésének ünnepe.

Ramadan

Ramadán hónapban arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát. A hagyomány szerint 610-ben e hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni. Az iszlám hit szerint ilyenkor a pokol kapui zárva, a démonok leláncolva vannak, így e hónap a nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka.

Abydos

Abydos a Nílus nyugati partján fekszik, Egyiptom leghíresebb szent városa volt, a korai dinasztiák fáraóinak temetkezési helye.
Az ókori egyiptomiaknak Abydos volt az egyik legszentebb hely a világon, mely Ozirisznek, a halottak istenének kultuszhelye. Bár voltak másutt is Egyiptomban neki szentelt templomok, de Abydos volt a legkiemelkedőbb közülük.