Eid el Fitr - a ramadani böjt megtörésének ünnepe

Eid el Fitr - a ramadani böjt megtörésének ünnepe

május 27, 2019

Eid al Fitr, a ramadán során tett jó cselekedetek jutalma

A böjt megtörésének ünnepe az iszlám világban meghatározó nap, ugyanis a ramadán végét jelenti. Ezen a napon nagy lakomákat rendeznek.
Az iszlám holdnaptár szerint akkor végződik a ramadán, amikor a Hold teljesen eltűnik. Amikor ez megtörténik, elkezdődik a böjt megtörésének ünnepe.


Eid al-Fitr hivatalos munkaszüneti ünnep Egyiptomban, mely három napig tart, szünnap az iskolákban, egyetemeken és a hivatalokban, valamint egyes üzletek és éttermek is zárva vannak.


Az Eid első napját könnyű reggelivel kezdik és a reggeli imára gyűlnek a mecsetekben, ahol a prédikáció emlékezteti az egyiptomiakat a jó cselekedetekre, hogy tegyenek jót másokkal, idegenekkel, nemcsak Eid ünnep alatt, hanem egész évben.
Ezt követően, szomszédok, barátok és rokonok üdvözlik egymást. A leggyakoribb üdvözlés "Eid Mubarak", azaz Áldott Eid. Családi látogatások az első napon tartják. Az egyiptomiak szeretnek közösségben ünnepelni, így a másik két napon megtelnek a parkok, mozik színházak, illetve a családok elutaznak a tengerparthoz.


A gyerekek általában új ruhát kapnak a jeles napra. Valamint a nők általában különleges ajándékokat kapnak a szeretteiktől. A gyerekek is kapnak a szüleiktől egy kis pénzt az ünnepekre, az új ruhájukat magukra öltik és vidámparkokba, nyilvános parkokba mennek, amennyire a pénzük futja.


A családok összejövetelekre járnak, nagy lakomákat csapnak, mindenféle finom egyiptomi ételeket esznek, mint a Fattah, de a legnépszerűbb a Kahk, ami egy édesség mogyoróval és dióval töltve és porcukorral megszórva. Az egyiptomiak vagy otthon sütik vagy készen vásárolják a pékségekben, így az ünnep előtti napokon az üzletek roskadoznak az édességtől.


A tévében szintén ünnepi műsorok mennek, filmsorozatok, élő interjúk közéleti személyekkel és hétköznapi polgárokkal egyaránt, és kívánnak kellemes ünnepeket egész Egyiptomban.


Ez az ünnep kicsit a Karácsonyra emlékeztet.