A nílusi forradalom vagy fiatalok forradalma utcai demonstrációk, felvonulások, polgári engedetlenségek, az egyiptomi kormányzatot támogató erőkkel történő összetűzések sorozata volt, amely 2011. január 25-én – az Április 6. Ifjúsága Mozgalom vezetése által kiválasztott napon – kezdődött Egyiptomban. Erre a napra esik a nemzeti rendőrség ünnepnapja is. Kezdetben több tízezren vonultak fel Kairóban és az ország más nagyvárosaiban. Bár a helyi jelentőségű tüntetések már megszokottak voltak, az 1977-es kenyérlázadás óta nem volt ekkora megmozdulás, és az ország történetében még nem volt ennyire szervezett tüntetés. A tüntetők társadalmi, vallási és életkor szerinti összetétele igen színes képet mutat.
A demonstrációk a a tunéziai felkelés kitörése után pár héttel indultak, és több tüntető a kezében lobogó tunéziai zászlóval jelezte is a két esemény közötti kapcsolatot. Ez a 2010–2011-es arab világbéli tüntetéseknek a tunéziai utáni egyik legnagyobb része. Az egyiptomi tüntetők motivációi elsősorban politikai és jogi természetűek voltak. Ilyen volt a rendőri brutalitás, a szükségállapottal indokolt törvények, a szabad választások és a véleménynyilvánítás szabadságának a hiánya, a korrupció, valamint az olyan gazdasági kérdések, mint a magas munkanélküliség az élelmiszerek magas inflációja, és az alacsony minimálbér. A tüntetések szervezői többek között szabadságot és igazságot, a rezsim végét, új kormányt és az egyiptomi nép érdekeinek képviseletét követelték.
Az egyiptomi kormány rögtön megpróbált mindent bevetni annak érdekében, hogy véget vessen a tüntetéseknek. Ezek többsége nem volt az életre veszélyes, általában gumibotot, vízágyút, könnygázt és gumilövedéket használtak a tüntetők ellen. Néhány esetben azonban éles lőszert is alkalmaztak, és ilyenkor halálos áldozatok is voltak. Január 29-éig legalább 105 tüntető vesztette az életét, 750 rendőr és 1500 tüntető sebesült meg. Kairó, az ország fővárosa háborús területnek számított. Szuez kikötővárosban is gyakoriak voltak az összecsapások. A kormány kijárási tilalmat rendelt el, de ezt a tüntetők nem tartották be, és ennek betartatása érdekében sem a rendőrség, sem a hadsereg nem lépett fel. A Mubárakhoz hű Egyiptomi Központi Biztonsági Erőket hamarosan a katonaság váltotta fel. Mivel azonban ők nem ügyeltek a közbiztonságra, elharapóztak a fosztogatások, és a polgárok önkéntes csoportokat hoztak létre, hogy védelmezzék a fontosabb épületeket. Február 11-én Omar Szulejmán alelnök bejelentette Mubárak lemondását, aki Kairót elhagyva a nyugodtabb légkörű Sarm es-Sejk üdülőhelyre húzódott vissza.
Forrás: Wikipedia