Egyiptom tanulmányozza a Hurghadát és Luxort összekötő vasúthálózat lehetőségét, ahol alvókabinokkal ellátott vonat közlekedését tervezik.
A projekt célja a strand és a kulturális látnivalók összekapcsolása, a Vörös-tenger és a Nílus völgye közötti szakaszon.
Khaled Al Anani idegenforgalmi és régészeti miniszter hétfőn találkozott Kamel Al-wazir közlekedési miniszterrel, megállapodtak abban, hogy a két város között turista vonatot létesítenek.
Ez része a "Come To Egypt" (Gyere Egyiptomba) idegenforgalmi projekt részeként jön létre, kulturális és tengerparti tursztikai modelleket is magába foglal a két turisták milliói által látogatott város összekapcsolásával, melybe bevonják a nemzetközi repülőjáratokat és az alvókabinos vonatokat is.
Al-Anani korábban nyilatkozta a Daily News Egypt-nek, hogy a turistáknak nagyrészt választaniuk kell a tengerparti pihenés és a luxori és asszuáni kulturális látnivalók között, ezen szeretnének változtatni.
A hétfői ülésen Al-Wazir nyilatkozta, hogy a minisztérium tervezi az Abu Tartour-Qena-Safaga-Hurghada vasútvonal megújítását és fejlesztését. Rámutatott arra is, hogy ez egy stratégiai projekt, ami szolgálja a bányászatot és a turizmust is.
Hesham El Damery, az Idegenforgalmi Promóciós Hatóság elnöke üdvözölte a kezdeményezést.
Elmondta a Daily New Egyptnek, hogy a Vörös-tenger és a Nílus völgye közötti közlekedési módszer biztosításával ösztönözni tudják az idegenforgalmi társaságokat, hogy új, érdekes programokat szervezzenek, ami alternatívát jelent a kultura és a turizmus összekapcsolására. El Damery szerint "ez az újítás támogatni fogja az egyiptomi idegenforgalmat, ezáltal kedvező hatással lesz a nemzetgazdaságra".
Al Anani elmondta, hogy a találkozó számos módon foglalkozik a két minisztérium közötti együttműködés és koordináció javításával. Valamint, hogy a közlekedési miniszter utasította a minisztérium szakembereit, hogy biztosítsák az összes eszközt az idegenforgalmi ágazat kiszolgálásához.
Az ülés során áttekintették a Közlekedési Minisztérium erőfeszítéseit, amely a felső-egyiptomi közúthálózatok fejlesztésében szoltál, valamint a minisztérium erőfeszítéseit a Nílus és a tengeri kikötők fejlesztése érdekében, hogy ezek hozzájáruljanak a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez.