Amióta léteznek nők (és mások a környezetükben, illetve tükör), azóta létezik a szépségipar is.
Már az ókori Görögországban és a Római Birodalomban is hódított a színes arcápolás, a mezopotámiai lányok pedig féldrágakövekből őrölt porral színezték az ajkaikat, de az igazi mesterek az egyiptomiak voltak.
Az akkori rúzs ugyanis vagy vörös homokkőből készült, vagy egy olyan vegyületből, amely tartalmazott vas-oxidot, hennát, jódot és bromidot is. Az utóbbi egyébként igencsak mérgező anyag: az orvoslásban nyugtatóként hasznosítják, de nagy dózisban kiütéseket és neurológiai problémákat okozhat.
Ami a jellegzetes óegyiptomi fekete szemfestést illeti, összetört és szűrt szénnel rajzolták meg, a szemöldökön hiányzó területeket pedig égetett és szenesített mandulaszemekkel pótolták. A szemfestékhez kevertek egy kis plusz anyagot, a lauronitnak nevezett ólom-kloridot, amely elsőre eléggé egészségtelennek hangzik, de nemrég kutatók derítették ki, hogy pont azért találták ki, hogy megelőzzék az akkoriban terjedő szembetegségeket, és a nehézfém sói ebben a koncentrációban nem voltak mérgezőek. Ezen felül a szemek kifestése az egyiptomi kultúrában mágikus célokat is szolgált, nem beszélve a praktikumról, azaz a forróságban kiszáradó, apró rovarokkal körbevett szemek védelméről. A szemhéjra és az arc többi részére előszeretettel használtak arany és bronz pigmenteket, pirosítóként meg növényi olajjal vagy állati zsiradékkal kevert vörös okkert ecseteltek magukra. Eléggé felkészültek voltak ezek az ókori csajok, ugye?