Az ókori egyiptomiak tisztelték a halottaikat, és kitartóan igyekeztek megőrizni a sírokban élő emberek emlékét és lényegét és egy nagyon különleges hitük volt, amely a test legfontosabb szervének, a szívének a mérlegre helyezéséről szólt, hogy megtudják, megérdemli-e a boldogságot a túlvilági életben.
Az ókori egyiptomi kultúra egyik alapvető jellemzője a halottak felkészítése, ehhez adott útmutatást a Halottak könyve, amely részletesen leírta a menetét, hogyan tud eljutni a halott a Túlvilágra.
Az ókori kultúra szerint a halottnak egy földalatti folyosón kellett végighaladnia nyugatról keletre, az út alatt számos veszéllyel kellett szembenézni, szörnyek, labirintusok, melyek célja az volt, hogy zavarják a halottat az útján és több kapun kellett áthaladni. Minden kapuhoz egy bizonyos ima tartozott, amelyet az elhunytnak el kellett mondania. Ha a helyes imát mondta el, a kapu megszólalt: „Haladj, tiszta vagy!”
Miért mérlegeljük a szívet?
Az ókori egyiptomiak számára a szív összegyűjtötte minden ember intelligenciáját, érzelmeit és akár cselekedeteit is - jó vagy rossz - ez volt az egész lényegének összefoglalója.
A labirintus után következett a Két Igazság Csarnoka, ahol az elhunyt felett 42 bíró és az elnöklő Ozirisz ítélkezett.
A tárgyalás idején az elhunytnak meg kellett győznie a bíróság tagjait, hogy erkölcsi magatartása hibátlan volt.
A „Halottak könyve” kifejezések sorozata, amelyeket meg kell ismételni, például:
„Nem követett el hibát a férfiakkal szemben; Egyik rokonomat sem öltem meg; Nem hazudtam; Nem vagyok áruló; Nem csináltam rosszat; Senkit sem okoztam szenvedést; Nem loptam az istenek tulajdonából; Nem okoztam senkinek sírást; Nem voltam rettegés oka; Nem voltam türelmetlen...
A bírákkal tartott ülés után a legbonyolultabb rész jött: a szív megmérése.
De hogyan is zajlott a végső ítélet?
A vallomás után jött a „tárgyalás” csúcspontja: a szív megmérettetése. Anubisz, a mumifikálás sakálfejű istene feltartott egy mérleget, melynek egyik serpenyőjébe Maat, az igazság istennője által viselt strucctoll került, amely az igazságot jelképezte, a másikba az elhunyt szíve, amely életük tetteit szimbolizálta.
Ha a szív és a toll egyensúlyban voltak, az elhunyt átment a próbán.
Akinek a szíve azonban lehúzta a mérleg serpenyőjét, tisztátalannak minősültek, és számos borzasztó sors várt rájuk.
Olyannyira fontos volt a szív megmérettetése, hogy létezett egy külön amulett, a szív szkarabeusza, amelyet mumifikálás előtt a halott szíve elé helyeztek. Ennek hátuljára gyakran a 30. szöveget vésték: „Ó szívem, melyet anyámtól kaptam! Ó különböző koraim szíve! Ne állj ki tanúként ellenem, ne legyél ellenemre a bíróságon, ne legyél velem ellenséges az Egyensúly Tartójának jelenlétében!”
A Halottak Könyvének 53. szövegében összefoglalásra kerül, miféle sorsoktól retteghettek az emberek halálukat követően: az egyik kiszabható örökös büntetés a saját széklet elfogyasztása volt. „Utálom azt, ami utálatos. Nem fogok székletet enni, nem fogok vizeletet inni, nem fogok leszegett fejjel járni.” Egyéb rettegett ítéletek közé tartozott az örök éhség és szomjúság, a forralás, vagy egy vadállat általi felfalás.
Az igazak számára a szív megmérettetését követően megnyílt a paradicsomba vezető út. Meglehetősen hasonlított az élők világára, azonban nem volt hiány folyókból vagy termékeny földből, amelyen öt könyök magasra nőtt az árpa. Egyáltalán nem csak a lélek paradicsoma volt ez: ahogy a 110. szövegből kiderül, a testi vágyak és szükségletek a túlvilágra is elkísérték az elhunytat, és itt ugyanúgy evett, ivott és szeretkezett. Az ételek mindenesetre igen különlegesek voltak: a 125. szöveg említ különféle tortákat és süteményeket, sört, valamint húst, amely egyenesen Ozirisz oltáráról származik.
Forrás: Múlt-kor magazin